Szántó Mihály: A katonai felső vezetéssel szembeni követelmények

A szerző cikkében a hadászati szintű vezetőkkel szembeni elvárásokat, követelményeket fogalmazza meg. Szól az ilyen vezetők ún. külső – politikai –, és a belső – a hadseregen belüli – környezetéről, a feladatuk ellátásával kapcsolatos kérdésekről. Személyiségjegyeikből, jellemzőikből – szakértelem, -tudás, tisztánlátás, fedhetetlen, etikus magatartás, szilárd jellem, erős akarat, szigor, pontosság, áttekintő-, ítélő- és alkalmazkodóképesség stb. – kiindulva a katonai felső vezetők kiválasztására és felkészítésük fontosságára hívja fel a figyelmet.

A 20. század utolsó harmada példátlan változások sorozatát hozta a politika, a társadalom és a gazdaság számos területén, mely természetesen kiterjedt a haderők átalakítására is. A gazdasági életben a multinacionális cégek a globális piac kialakításán ügyködtek, mely rendkívül könyörtelen versenyt kényszerít minden résztvevőre és multikulturális jellegű is egyben. Ezen vállalatok vezetőinek kisebb a közvetlen ráhatásuk a változókra, amelyek hatnak a saját szervezeteikre is. A gazdasági élet vezető pontjain tevékenykedő tisztviselőknek világméretekben meg kell érteniük a különböző térségek gazdasági struktúrájában, kultúrájában és történelmében fennálló különbségeket. Emellett nagyon fontos az, hogy rövid távon is eredményesen működjenek.

Az elmúlt évtizedekben a gazdasági élet területén kettős folyamat figyelhető meg, amely egyrészt az összeolvadások és bővítések stratégiáját mutatja, másrészt adóssággal túlterhelt konglomerátumok létrejöttéhez vezet. Ennek nem lehet más a következménye, mint az összehozott konglomerátum egyes részegységeinek kiárusítása és a behemót korporációk leépítése.

Katonai szempontból a Varsói Szerződés megszűnése, illetve a szocialista világrend összeomlása hozott meghatározó geopolitikai változást a világháborús veszély jelentős csökkenésével. A katonai felső vezetés védekező helyzetbe szorult, miután a politikai vezetés nem biztosította a nagy létszámú haderő fenntartásához, átalakításához, csökkentéséhez szükséges pénzösszegeket. (Ez természetesen nem csak hazánkra igaz.) A haderők a permanens átalakítás korszakába kerültek. Ráadásul nem csak a szervezeti keretek módosultak (csökkentek), hanem a kiképzés, a felkészítés, az alkalmazás elvei és gyakorlata is. A NATO-tagsággal korábban nem ismert feladatokra való felkészülés került előtérbe (béketeremtés, békefenntartás stb.). A magasabb (hadászati) beosztású vezetőknek alaposan érteniük kell a multinacionális, valamint összhaderőnemi hadműveletek tervezéséhez, vezetéséhez, ugyanakkor jártasnak kell lenniük a konszenzus megteremtésében.

Miközben a globális változás újabb követelményeket támaszt a katonai vezetőkkel szemben, a technológiai és fegyverzeti változás olyan gyors, hogy megzavarja a gondolkodást, ugyanakkor a haderő új technikai eszközökkel való ellátása igen vontatott, az is előfordulhat, hogy mire egy eszköz a csapatokhoz kerül, már szinte elavult (lásd: MiG–29). Gyakorlatilag nyugodtan kimondhatjuk, hogy mára már nem egy új korszak előestéjén élünk, hanem lényegében benne vagyunk. Egy teljesen más világ vesz körül bennünket, mint alig csak 10–15 évvel ezelőtt. Akkor tiszták voltak a frontvonalak, mára sokkal összetettebb, bonyolultabb a helyzet. A polgári (politikai) és katonai szerveink jövőbeni sikereinek biztosítékai olyan stratégiai vezetők kezében vannak, akik a maitól eltérő korszakban nevelődtek és mostanra jutottak felelős (stratégiai) beosztásokba. Vajon fel vannak-e készülve az előttük álló feladatokra?

A kérdésre adandó válasz előtt vizsgáljuk meg a katonai szervezetek vezetési rendszerének felépítését és a szintek közötti különbségeket, illetve jellemzőket:

Szint	Típus, szervezet	Jellemzője
Felső (stratégiai) vezetési szint	Honvédelmi Minisztérium, Vezérkar(ok), hadtest	Magas komplexitás
Közvetett vezetési szint	Hadosztály(ok) Dandárok Katonai felsőoktatás, iskolák, időszakos vezetési igazgatóságok (törzsek)	Alacsonyabb komplexitás
Közvetlen vezetési szint	Zászlóaljak, századok	Alacsony (elsősorban a feladatra összpontosító) komplexitás

E modell szerint a katonai vezetőnek három kulcsfontosságú területen kellett jártassággal rendelkeznie.

A közvetlen vezetési szinten (zászlóalj) nagyfokú technikai ismeretekre, azaz az eszközök, fegyverek, kis alegységek harci alkalmazásában, vezetésében való jártasságra és kevesebb vagy kisebb kombinatív készségre van szükség. A vezetési szinten való előmenetel mérvében csökken a technikai jártassági szint követelménye, de növekszik az előrelátás, az önálló gondolkodás és feladatmegoldási képesség fontossága. A felső (hadászati) vezetési szinten ez utóbbi jártasság válik uralkodó követelménnyé. A személyek közötti kapcsolatteremtő képesség a vezetés minden szintjén egyformán fontos követelmény.

Az előbbieket alátámasztják a vezetés felső és közvetlen szintjén megoldandó fontosabb feladatok. A hadászati vezetési szint feladatai: A politikai vezetés követelményeinek megfelelő haderőstruktúra megtervezése, új szervezetek kialakítása, régiek megszüntetése (átalakítása), hogy a jövőbeni operatív képesség fokozódjon; annak biztosítása (megtervezése), hogy a szükséges erőforrások rendelkezésre álljanak, az alárendelt szervezetek működésének, jellegének folyamatos figyelése és a felmerülő zökkenők kiküszöbölése. A felső szervezeti szinten tevékenykedőknek van szükségük a legnagyobb komplexitásra, ugyanakkor ritkábban vannak közvetlen kapcsolatban az alárendeltjeikkel, így figyelmüket inkább az együttműködés összehangolására, mint a közvetlen irányításra kell összpontosítaniuk. Ezzel szemben a vezetők a közvetlen szinten (pl. zászlóalj) a megszabott feladatok végrehajtásának megoldására koncentrálnak, az új eszközöket, beosztottakat beépítik a szervezetbe és gondoskodnak annak minden tagjáról, biztosítják, hogy a rájuk eső részfeladatokat sikeresen megoldják. Itt tehát kevesebb a komplexitás és nagyobb teret nyer vagy kap a közvetlen vezetés, irányítás.

A vezetés egy másik, rétegzett rendszerelméletre épülő modellje² szerint a megismerés (vezetés) komplexitása hierarchiailag növekszik. Azaz a vezetés minél magasabb fokára lépő vezetőnek egyre nagyobb komplexitással kell rendelkeznie, ennek szintjét a rábízott szervezet nagysága és kapcsolattartási kötelezettsége szabja meg. A komplex gondolkodásmód idővel elsajátítható, és tanulással ez az idő csökkenthető. Azoknak az egyéneknek, akik a szervezet felső (hadászati) szintjén töltenek be beosztásokat, sok évre kell előre látniuk és tervezniük, és ennek megfelelően kell gondolkodniuk is. A hadászati vezető legyen képes arra, hogy felmérje egy-egy döntésének a közvetlen (elsődleges) és közvetett (másod-, esetleg harmadlagos) hatásait (következményeit).

Mindkét modell fontos abból a szempontból, hogy megértsük a felső (hadászati) vezetés természetét, és ezen keresztül a felső vezetők kiválasztásánál, felkészítésüknél a jövő század követelményeire, azok sikeres megvalósítására összpontosítsunk. A hadászati vezetők kiválasztásának, képzésének jelenlegi gyakorlata hazánkban ma nem a fentiekre koncentrál. A vezérkari felkészítésben részt vevők többsége már a beiskolázás előtt fontos hadászati beosztásokat töltött be, és viszonylag kevés a hátralévő szolgálati ideje.

Az ideális az lenne, hogy a (hadászati) felső vezetési szintre számba vehető egyének kiválasztása és felkészítése viszonylag fiatal korban megkezdődne azért, hogy rendelkezzenek a tervezett beosztáshoz támasztott követelményekkel és megismerési képességekkel. Ezeket a kiválasztott személyeket pályafutásuk tudatos irányításával olyan beosztásokba kell helyezni, ahol tesztelhető ismeretszerzési képességük, és egyben megszerezhetik a hadászati beosztások betöltéséhez szükséges tapasztalatokat. Ugyanakkor a magas beosztásban huzamosabb ideig (10–15 év) tudjanak szolgálni, hogy az általuk kidolgozott koncepciót végig tudják vinni. (Csak zárójelben jegyzem meg, hogy a két világháború közötti magyar vezérkaritiszt-képzés hasonló elvek alapján működött.³)

A katonai felső vezetés jelenleg két meghatározó környezetben él és dolgozik. Az egyik a külső, tulajdonképpen politikai jellegű, a másik a hadsereg belső környezete. Most és a jövőben is a politikai környezet lesz a meghatározó. A minisztérium (a vezérkar) vezető munkatársai nemcsak katonai parancsnokok, egy meghatározott terület felelős vezetői, hanem egyben tanácsadói is a választott vagy kinevezett legfelső politikai (polgári) vezetőknek. Miközben a katonai vezető az említett utóbbi minőségében a nemzeti stratégia katonai elemével foglalkozó szaktanácsadó, ugyanakkor számos más témában vagy kérdésben (gazdaság, pénzügy, bel- és külpolitikai stb.) is tájékozottnak kell lennie.

A felső katonai vezetők számára a partneri kapcsolat meghaladja a hadsereg kereteit. Tehát politikailag is jártasnak kell lenniük, mert környezetük nagy részét a politika képezi, és a politikai hozzá nem értés katasztrofális lehet az elkövetkező évek hadseregére nézve. E külső politikai környezetben a személyes és intézményes kapcsolatokban (kommunikációban) a norma inkább a konszenzuskeresés és nem a katonák közt megszokott parancs. A politikai vezetés a hadászati vezetőket közvetlenül bevonja a nemzeti hadászat, a nemzeti stratégia katonai elemeinek megfogalmazásába, kidolgozásába (legalábbis remélhetőleg). Ehhez azonban alaposan tisztában kell lenniük a nemzeti stratégiát alkotó minden egyes összetevővel. Meg kell érteni és alkalmazkodni kell ahhoz a tényhez, hogy a kétpólusú világrend megszűnésével, a világháborús veszély csökkenésével a védelem rendelkezésére biztosított anyagi feltételeket (az ország gazdasági teherbírásától is függően) a politika lényegesen csökkentette. Ez arra ösztönözte a katonai felső vezetést, hogy újraértelmezze és lényegesen átalakított tartalomban és formában fogalmazza újjá a nemzeti stratégia katonai céljait.

A katona felső vezetés tulajdonságaival kapcsolatban a politika követelménye: a tisztánlátás, a találékonyság, a feddhetetlenség és az etikus magatartás. A katonai hivatás presztízse ma a magyar társadalom előtt – nyugodtan állíthatjuk – a mélyponton van. Ez természetesen és sajnálatosan igaz a politikai élet vezető képviselőire is. A közvélemény az országgyűlési képviselők, pártvezetők stb. magatartását általában nem tartja etikusnak, megkérdőjelezi becsületességüket, sokszor alaptalanul. Ugyanakkor a külföldi gyakorlatokon és éles feladatokban (SFOR, KFOR stb.) részt vevő katonák, vezetők tevékenysége, munkája, viselkedése eddig mindig elismerést váltott ki a NATO vezetőiből, de a hazai közvéleményből is.

Ami a belső környezetet illeti, itt a figyelem a hadsereg sajátos jegyeire összpontosul. Ennek lényege az operativitás, amely nem konszenzust jelent, hanem parancsnoklást és irányítást, vezetést. A felső katonai vezetés egyik elsődleges feladata a 10–20 évre való előrelátás, és annak meghatározása, hogy a nemzeti stratégiai célok eléréséhez mit várnak majd a hadseregtől, milyen legyen a struktúrája, fegyverzete stb. Általános egyetértés van abban, hogy az előrelátás kulcsfontosságú tényező a hadsereg működőképességének fenntartásához, a túléléshez. Természetesen a hadászati vezetés felelős a helyzet kialakításáért. Az elmúlt években a katonai felső vezetést gyakran kényszerítették gyors reagálásra, pedig döntéseiknek hosszú távú következményei lettek, mint például a haderő folyamatos létszámleépítése, a diszlokáció „tervezett” felszámolása, az ésszerűtlen visszafejlesztés stb. Az elmúlt évtized magyar katonai felső vezetése nem tudott kellő előrelátással működni, vagy legalábbis érvei nem voltak meggyőzőek a politikai vezetés számára. Ennek következménye az, hogy napjainkban a következő vélemény fogalmazódott meg haderőnkről: „A legnagyobb probléma a rendszerváltás óta ugyanaz: hiányzik a hadsereg azonnali, gyors ütemű technikai megújításának szándéka. Most is.…. 1989 óta minden magyar kormány kevés pénzből akar komoly, korszerű hadsereget építeni, ami a jelenleg alkalmazott technika életkorát, üzemidejét és a hadügyben bekövetkezett nagyarányú fejlődést tekintve nem lehetséges. Éppen ezért folyvást halogatják a költséges tételeket, és az aktuális stratégiai felülvizsgálat szerint is csak 2006-tól vagy 2015-től lenne lehetőség a harci technika színvonalának erőteljesebb emelésére.⁴”

Az említett hibák ismétlődésének elkerülése végett szükséges a jövő felső katona vezetőinek kiválasztásánál és felkészítésénél a figyelmet a következőkre irányítani:

A hadászati vezető kulcsfontosságú felelőssége a szervezési képesség (kultúra). Minden hadászati vezető beosztásba kerülését követően kialakítja elképzelését a szervezetre és munkamódszerre vonatkozóan, sajnos az a gyakorlat, hogy beosztásaikat nagyon rövid ideig töltik be (gyakran 1–2 év). Pedig a hadászati vezetőknek a szolgálati beosztásban eltöltött hosszabb idő parancsoló szükségszerűség, hogy az általuk elképzelt szervezet zökkenőmentesen működhessen. A polgári életben a vezetés stratégiai szintjén egy-egy munkakör betöltésére általában több mint 10 év esik. A magyarázat az, hogy ha egy vezetőtől elvárják szervezete ésszerű alakítását és gazdaságos működtetését, akkor indokolt, hogy hosszú ideig hagyják beosztásában, mert így tudja kellően kihasználni az általa működtetett szervezetet, s a tapasztalatok alapján így nyílik mód és lehetőség a változások bevezetésére, a megfigyeléseken alapuló korrigálásra.. Ennek elmulasztása kétféleképpen magyarázható:

Itt térünk vissza az elején feltett kérdés megválaszolására. Végül fel vannak-e készülve a katonai felső vezetésben dolgozók az előttük álló feladatokra? Röviden fogalmazva: nincsenek, de ez nem az ő hibájuk, mert kiválasztásukban, felkészítésükre nem fordítottak gondot, és nem is hagyták őket hosszabb ideig betölteni beosztásukat. Így nálunk a parancsok gyakori változtatásának (káosz) állapota él a haderőben. Ugyanakkor a politikai vezetés olyan rövid idő alatt követeli a stratégiai döntések meghozatalát, hogy azt kellően át sem lehet gondolni.

Az eddigiekben elsősorban azt a közeget vizsgáltuk, amelyben a katonai vezetők tevékenykednek, a továbbiakban a figyelmet a vezetők személyiségjegyeire, jellemzőire fordítjuk. A részletezés előtt ismét utalunk arra, hogy bár a beosztások eredményes ellátása a vezetők munkájának zömét a belső környezet (maga a hadsereg) igényelné, de jelenleg (és úgy tűnik, még hosszú ideig) a külső (politikai) környezet köti le energiájuk jelentős részét.

A hadászati vezetők szükséges személyiségjegyeivel (például: jellemével, tartásával, viselkedésével, hatáskörével, szakértelmével stb.) számos írásmű foglalkozott. Mi most a már klasszikusnak számító, 1930-ban kiadott, A vezetés kézikönyve megállapításait citáljuk. E szerint a vezér (parancsnok) személyiségének legfontosabb kellékei a következők. Mindenekelőtt a tekintély és az alárendeltek bizalma, az a legfontosabb erkölcsi tényező, amely kiváló teljesítményekre képesít; előfeltétele a folyamatos kapcsolattartás és együttérzés a beosztottakkal, illetve a róluk való gondoskodás. A következő az erős akarat, ez képes önmagában és a csapatban is a szellemi, erkölcsi, fizikai kimerültség leküzdésére. Szilárd, acélos jellem a bonyolult, bomlasztó környezetben (mint amilyen a háború) e jellemtulajdonságok nélkülözhetetlenek. Világos elvekben megnyilvánuló tudás (úgy is fogalmazhatnánk: szakértelem), mely a harceszközök, kötelékek alkalmazásának és együttműködésének gyökeres ismeretében nyilvánul meg. Villámgyors áttekintés, ítélőképesség, alkalmazkodóképesség, felelősségvállalásai kedv. Ezek nélkül nincs időben meghozott döntés és feladatszabás. Minden körülmények között fenntartott nyugalom. Az idegesség bizonytalanságot ébreszt és átragad a beosztottakra is. Magával és az alárendeltekkel szemben is következetes és szeszélymentes szigor és pontosság – a fegyelmezés legfontosabb eszközei. Önbizalom, alaposság, vállalkozó kedv, öntevékenység – nemcsak a kapott parancsot kell szó szerint végrehajtani, hanem a cél teljesítése érdekében minden elképzelhető megoldást fel kell vállalni, ami az összhang és az együttműködés határai között megtehető. Merészség a vezető egyik legértékesebb tulajdonsága, erőteljes kockázatos elhatározáshoz erkölcsi bátorság is kell. Kiváló fizikai állóképesség, a gyakran nagy szellemi és fizikai megterheléssel járó feladatokat, hosszú időn keresztül elvégezni csak ennek a birtokában lehet.⁵

A vezetéssel foglalkozó tanulmányok hangsúlyozzák, hogy a szervezetek (katonai kötelékek) legfontosabb alkotói maguk az emberek (katonák), ezért kapcsolatteremtésre képes vezetőkre van szükség, akik jó kommunikátorok. Korábban gyakran kinyilvánították – bár az eddigi gyakorlat nem igazolta –, hogy a nagy hadvezérek születnek. Ez az álláspont azt javasolja, hogy keressük meg ezeket az egyéneket, és őket bízzuk meg a stratégiai szervezetek vezetésével. A vezetéselmélet ma elismeri, hogy bizonyos jegyek megléte növeli a valószínűségét annak, miszerint az adott egyén mint vezető hatásos lesz, de nem szavatolja magát a hatékonyságot, mert a különböző jellemvonások fontossága különböző vezetési helyzetekben más és más. Mindebből következik, hogy bizonyos tulajdonságokkal rendelkező egyéneket célszerű kiválasztani és felkészíteni magasabb szintű vezetői beosztásokra. A kiválasztás szempontjából fontos tulajdonságok lehetnek: a becsületesség és a feddhetetlenség; az önbizalom; a törekvés; a vezetésre motiváltság; a szakismeret és a megismerőképesség.

Itt kell megjegyezni azt a gyakorlatot – nem csak hazánkban –, hogy senki sem került még úgy egy szervezet élére, hogy ne lett(ek) volna szponzora(i). Tehát realitásnak tekinthető, hogy a csúcsvezetőknek szponzoraik vannak, akik ténylegesen segítik munkájuk sikerét, pályafutásuk egy vagy több pontján. Miután a felső vezetés fontos képessége a megismerési gyakorlat vagy gyorsaság, ennek fejlődése fokozatos és összefüggő növekedési folyamat, így a vezetők a szükséges jártasságot huzamosabb ideig tartó fejlődési folyamatban szerzik meg, amely átível egész pályafutásukon. Ezért van létjogosultsága a magasabb vezetői beosztásokra alkalmas egyének kiválasztásának és fejlesztésének.

A vezetőfejlesztés alapkövetelménye azoknak az egyéneknek a kiválasztása, akik olyan jellemvonásokkal bírnak, melyek biztosítékot jelentenek, hogy jövendő beosztásaikban magas teljesítményre lesznek képesek. A hadseregben a vezetőképzésnek (fejlesztésnek) három területe van: az intézményi képzés és nevelés; az önképzés és a gyakorlati tapasztalatszerzés.

Ezeket a területeket össze kell kapcsolni azon vezetői követelményekre való felkészítéssel, amelyeknek a szervezet csúcsszintjein betöltendő beosztásaikban meg kell felelniük. A hadászati vezetőknek érteniük kell a hadviselés beosztásukkal járó kötelmeikhez, bár a szervezet ilyen csúcsszintjein a technikai szakértelem (mint korábban írtuk) kevésbé fontos, mint a komplexitás, az összefüggések felismerése, az együttműködés és az ezek megoldásában való jártasság. Ezen jártasság megszerezhető egyrészt a vezérkari tanfolyam tananyagának elsajátításával, másrészt a gyakorlatra alapozott tapasztalatokból. Itt olyan módszerről van szó, amikor az egymásra épülő tapasztalatok fokozatosan egyre komplexebbek, a képzés pedig professzionális és magas szintű, amely sokoldalú gondolkodást igényel. A jövő vezetője ezen keresztül tudja kifejleszteni magában azt a jártasságot, hogy kezelni tudja az előzőekben bemutatott külső (politikai) környezetet és megértse a hazánkat körülvevő nemzetközi, geopolitikai viszonyokat és perspektívákat. Ez csak hosszú távon érhető el. Ezért is fontos az erre alkalmas egyének pályafutásuk kezdetén való kiválasztása és olyan beosztásba helyezése, amely lehetővé teszi a külső környezet megfigyelését és megköveteli az azzal való kölcsönhatásba kerülést.

Napjainkban gyakran felmerül a kérdés, hogy a katonai felsőoktatásnak az első tiszti beosztásra kell felkészíteni a tisztet, tehát nem gondolkodó, öntevékeny parancsnokokat, hanem feladat-végrehajtókat kell képeznie. Ez súlyos tévedés, mert a konceptuális képesség nem szerezhető meg kizárólag csak a tapasztalat útján, hanem megköveteli az oktatás és a tapasztalat általi hosszú távú fejlesztés összehangolását. Másrészt alaposabb, a tisztek egész személyiségére kiterjedő értékelésre lenne szükség azoknak a kiválasztásához, akik képességekkel rendelkeznek a hadászati vezetési szintre. A legjobbakat ki lehetne emelni és megkezdődhetne fejlesztésük a csúcsbeosztások 10–20 évre történő betöltésére a jövőben.

A pályafutásuk korai terminusában kiválasztott egyéneket be kellene vonni a hadászati vezetőfejlesztési programba és felkészíteni őket a szervezet csúcsán betöltendő beosztások ellátására. Mindezt nem ad hoc és szubjektív módon! Természetesen ez a gondolat vitatható, de véleményem szerint szükséges, mert csak így teszünk meg mindent annak érdekében, hogy a jövőben a lehető legjobb hadászati szintű vezetőink legyenek.

Az természetes, hogy a tisztek nagy többsége felkészítésének továbbra is a háborús (béketeremtés stb.) feladatok ellátására kell koncentrálódnia, de egy szűk kisebbség, a leendő hadászati vezetők esetében parancsoló szükségszerűség, hogy ismereteik és tudásuk haladja meg a szűken vett katonai feladatokat, ennek sikeres elsajátításához pedig karrierjük korai szakaszán kell megkezdeniük a tanulmányokat.

A leírtakból nyilvánvalóan kitűnik, hogy a hadászati vezetés sokkal összetettebb és bonyolultabb, mint a közvetlen szinten gyakorolt parancsnoklás. A csúcsbeosztások betöltése kimagasló tudású egyéneket igényel, ha meg akarják állni a helyüket a 21. században. Semmi sem fontosabb tehát, mint a felső vezetés kinevelésének szem előtt tartása. Elsőrendű feladatunk most az, hogy hozzáértően válasszuk meg a hadsereg számára azt az irányt, amelyen haladva a 21. század elején e szervezet hazánk biztonságának zálogává válhat.