HADTUDOMÁNY
X. évfolyam, 4. szám

 Tartalomjegyzék

FÓRUM


Virágh Béla

Az ISO 9000 alkalmazása a katonai felsőoktatásban

A ZMNE BJKMF Karának gépészmérnöki szakán – a katonai szervezetek és a felsőoktatási oktatási intézmények közül is az elsők között – MSZ EN 9001:1996 szabvány igényeit kielégítő minőségbiztosítási rendszert vezettek be és tanúsítottak azzal a céllal, hogy egyrészt kiterjesszék elkötelezettségüket a minőség iránt, másrészről biztos alapot teremtsenek a szak által megfogalmazott képzési célok megvalósításához. A szerző néhány, a minőségbiztosítási rendszer kiépítésével és működtetésével kapcsolatos gondolatot fogalmaz meg.

A mindennapjainkra jellemző folyamatos kihívás és változás alól az oktatás, így a katonai felsőoktatás és az abban tevékenykedők sem mentesek. A Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Bolyai János Katonai Műszaki Főiskolai Karának páncélos, gépjármű és közlekedési tanszékén dolgozók már korábban felismertük a saját tevékenységi körünk bővítésének igényét. E felismerés alapján döntöttünk arról, hogy a tanszéknek a minőségügy fejlődésének és kiteljesedésének szerves részévé kell válnia. Ennek érdekében nem csak a képzési profilba illesztett minőségbiztosítási tantárgyat kell magas színvonalon oktatni, hanem a saját szervezetünkre is minőségbiztosítási rendszert kell kiépíteni és működtetni.

Az elhatározás utáni projekt megvalósításába bevonásra került a BJKMF másik gépészmérnöki tanszéke is, nevezetesen a fegyverzettechnikai tanszék, így a teljes gépészmérnöki szakra megkezdődhetett egy ISO 9001 kompatíbilis minőségbiztosítási rendszer kiépítése. (ISO - International Standardization Organisation, Nemzetközi Szabványügyi Szervezet)

Az adminisztrációs és pénzügyi kérdések megoldása után 1999 kora tavaszán a brit Hollo-Tas, Liles & Partners management tanácsadó iroda vezetésével kezdtünk hozzá a kitűzött feladat megvalósításához. Csoportos tréningek során elsajátítottuk a rendszerépítéshez szükséges ismereteket és fokozatosan terjesztettük ki azokat a saját szervezetünkre.

Joggal vetődik fel bárkiben, hogy milyen célokat fogalmaztunk meg a minőségügyi rendszerrel kapcsolatosan, amelyre a válaszomat a következőkben foglalom össze:

Nagyon fontos feladatnak tekintettük, hogy a minőségbiztosítási rendszerünk – amit a tanácsadóink maximálisan támogattak és szorgalmaztak is – olyan legyen, amely a mi korábbi rendszerünket felismeri, esetleg alkalmazza; valamint azt, hogy a kiépítést a mi aktív közreműködésünkkel érjük el és ne egy harmadik fél által legyen ránk szabva. Ez utóbbi elképzelésünket a rendszerkiépítés alatt teljes mértékben visszaigazolni láttuk, hiszen a tanszékeken meglévő elméleti tudást – a már meglévő dokumentációkat és a gyakorlatban alkalmazott módszereket – nem kis mértékben helyeztük használatba, esetleg módosítottuk a minőségbiztosítási követelmények kielégítése érdekében.

A szak két tanszékén hagyományosnak mondható, háromszintű dokumentációs rendszerrel rendelkező, ISO 9001 kompatíbilis minőségbiztosítási szabvány követelményeit kielégítő minőségbiztosítási rendszert dolgoztunk ki. A háromszintes rendszer része lett a minőségügyi kézikönyv, a minőségbiztosítási eljárások, a munkautasítások és az ezeket támogató formanyomtatványok gyűjteménye.

Azt gondolom, hogy a szabvány követelményei, a rendszer kiépítésének folyamata és bevezetése viszonylag közismert, ezért a továbbiakban csak a sajátosságokkal, majd a működő rendszer tapasztalataival kívánok foglalkozni.

A rendszerkiépítés szakhoz fűződő sajátosságait két kérdéskörhöz szeretném kapcsolni, amelyből az egyik az ISO 9000 gyártásorientált voltából ered. Mi is – gondolom mások is – meglepetéssel tapasztaltuk, hogy e szabványra mindenképp ráillik a teljeskörűség jelzője, hiszen példáink igazolják, hogy a szabvány elemeit jól tudtuk alkalmazni a saját oktatási tevékenységünkre is.

A specifikumok másik köre abból ered, hogy a két tanszék egyrészt egy nagyobb szervezet szerves része, másrészt az oktatói tevékenység katonai keretek között valósul meg. Talán bennünket, a tanszéken dolgozókat lepett meg legkevésbé az ISO 9000 rugalmassága, nevezetesen az, hogy az itt kialakult és alkalmazott működési mechanizmus milyen könnyen összhangba hozható az ISO 9000 előírásaival.

A szerződés átvizsgálásával kapcsolatban kell megemlítenem, hogy a kialakított minőségbiztosítási rendszer felismeri, hogy a vevő elsősorban a főiskolai kar képében jelenik meg, amely közvetíti a meghatározott vevői igényeket, egyrészt a ZMNE, a Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség, másrészt a felsőoktatási intézményeket szabályozó jogszabályhalmaz részéről. De meg nem határozott vevőigények merülhetnek fel, illetve igényelhetnek kezelést mind a hallgatók, mind a társadalom részéről.

A tanszékek oktatási tevékenységet tervező és tananyagfejlesztő munkát is végeznek, ami okán vált szükségessé az ISO 9001 szabvány alkalmazása. A tanszékeknél a tervezések szabályozása projekt minőségügyi terveken keresztül történik.

A tanszékeknek nemcsak a minőségügyi rendszerrel kapcsolatos iratokat kell szabályozottan kezelniük, hanem mindazokat az intézkedéseket és egyéb szabályozásokat is, amelyek érintik munkájukat. Jelentős feladat volt mindazokat a jogszabályokat felismertetni a minőségügyi rendszerrel, amelyek befolyásolják vagy irányítják a tanszékek tevékenységét.

A beszerzési tevékenység minőségügybe bevonása külön kihívást jelentett. A tanszékek – a főiskolai kar szervezeti és oktatási egységei. Gyakorlatban minden beszerzési tevékenység a főiskolai karon keresztül történik és a tanszékeknek alapvetően csak igénymeghatározási lehetőségeik vannak. Ennek ellenére az eljárás, amelyet kialakítottunk, sikerrel elégíti ki a szabvány igényeit.

A kialakított minőségügyi rendszer felismeri és komoly figyelmet fordít arra, hogy a hallgató maga a vevő által beszállított termék legfontosabb forrása. Ugyanígy felismerést nyert a termék azonosítása és nyomon követhetősége témakör alatt a használt oktatási és egyéb eszközök mellett a hallgatók munkájának és eredményeinek ellenőrzése is.

A folyamatszabályozás során fény derült arra, hogy a tanszékek már meglévő és szabályozott folyamatai mennyire közel álltak az ISO 9000 tételes igényeihez.

A már meglévő és hatékonyan működő ellenőrzési rendszer nagyon könnyen beillett a minőségügyi rendszer ellenőrzéssel és vizsgálattal foglakozó bővebb eljárásába. Az ellenőrzött és vizsgált állapottal kapcsolatos eljárás kialakítása során a BJKMF már meglévő szabályzatai bekerültek a tanszék önellenőrző tevékenységének eredményeit láthatóvá tévő gyakorlat dokumentálásába.

A kialakított minőségügyi rendszer hatékony módszereket iktatott be a nem megfelelőségek feltárására, kezelésére és azok ismétlődésének megelőzésére. Ebben a tanszék munkájában részt vevő állomány összessége részt vesz.

A helyesbítő és megelőző tevékenységgel foglalkozó eljárások tükrözik igazán, hogy a tanszékek minőségügyi rendszere mennyire széles alapokon nyugszik. Az egyéb eljárások megalkotása semmilyen nehézséget nem jelentett.

Az ISO 9001 kompatíbilis minőségbiztosítási rendszerünk tanúsítása, az NQA által 1999. december 2-án feltárás nélkül megtörtént. A bevezetés óta eltelt rövid idő miatt kevés, ugyanakkor talán nagyon markánsnak nevezhető alábbi tapasztalatokat tudom megfogalmazni:

Megítélésem szerint hosszabb tapasztalatszerzési folyamat után a minőségügyi rendszert – a jobbítás szándékával – különböző elemzések tárgyává kell tenni, amelyek során olyan témakörök vizsgálatát lehet elvégezni, mint a hallgatók tapasztalata a képzést folytató szervezettel kapcsolatosan vagy a minőségügyi rendszer hatása az oktatás színvonalára. Az ilyen és ehhez hasonló alapos vizsgálatok elvégzéséhez azonban elengedhetetlen a kellő mértékű tapasztalat kialakulása, majd összegyűjtése, amelyhez idő és következetesség szükséges.

Befejezésként azon reményemet kívánom megfogalmazni, amely a kiépített minőségbiztosítási rendszer számos előnyének a későbbiekben történő tapasztalására és kihasználására irányul, valamint azt, hogy e rendszerrel és annak esetleges kiterjesztésével sikerül hozzájárulni a NATO-csatlakozás kapcsán is indokolttá váló, a Magyar Honvédséget érintő haderőfejlesztéshez.