Hajma Lajos: A hadügy forradalmának fontosabb jellemzői

Napjainkban jelentős változásoknak, kis túlzással forradalomnak lehetünk tanúi a hadügyben, amelynek fő mozgatóeleme a haditechnika magas fejlettségi szintje. A posztnukleáris korban a fejlett katonai és polgári rendeltetésű technológia az információs társadalmat új kihívások elé állította a jövő hadviselését és a védelem tervezését illetően. A 90-es évek elejétől számított folyamat hatásai elsősorban a vezető nagyobb államok hadügyének a területén jelentkeznek, de csakhamar érezhető hatással lehetnek más, kisebb államokban, így hazánkban is. A szerző egyrészt a hadtudomány, a technika, a technológia fejlődése révén bekövetkezett változások hatásait mutatja be a hadügyre, másrészt ennek tükröződését a katonai szakértők fegyveres harccal kapcsolatos nézeteiben.

A politikai, társadalmi és technológiai fejlődés jelentős hatással van a haderőkre, megváltoztatja azok szervezetét, felszerelését, tevékenységük módjait és szerepüket a politikai célok elérésében. A különböző reformok formájában alapvető változások mennek végbe a hadviselésben is.

Több mint nyolcvan esztendővel ezelőtt, az első világháború idején kezdődött meg a hadtörténelemben a háborúk gépi korszaka. A második világháború során számos haditechnikai eszközzel bővült a küzdő haderők eszköztára. A világháború után még jelentősebb változásokat idézett elő a rakéta-atomháború rémisztő lehetősége. A tömegpusztító fegyverek és más korszerű haditechnikai eszközök megjelenése és tömeges alkalmazásuk lehetősége újabb minőségi változásokat idézett elő a hadtudomány területén. A posztnukleáris korba lépést - más tényezőkkel együtt - az új katonai és polgári célú technológiák, a kölcsönösen függőségekkel átszőtt világgazdaság, valamint a növekvő decentralizált információ alapú társadalmak fejlődésének drámai hatása indikálta.

A hadügyi forradalom szellemisége visszahathat a jövő hadviselésére, a katonai gondolkodás egészére is. A védelmi tervezés szerkezetének átalakítása zömmel azokra az alapelvekre fog épülni, amelyek a következő évtizedekben dominálni fognak a hadviselésben.

A hadtörténelem - de az emberiség történelme is - azt mutatja, hogy minden akcióra reakció volt a válasz. Leegyszerűsítve: a védelmi és a támadó fegyverek szerepének változásait lehet megfigyelni. A követ a vas- és a bronzfegyverek váltották fel, velük szemben épültek az erődítések, következtek a szervezett haderők, majd a lőpor és az ágyú megjelenése ismét alapvető változásokat hozott. A tűzerő növelése terén a lőfegyver, a géppuska és a harckocsi megjelenése forradalmi változást jelentett és így lehetne tovább folytatni a ballisztikus rakétáktól a nagy pontosságú fegyverek megjelenéséig stb.

A hadügyi forradalom kérdéseivel foglalkozó kutatók szerint a különböző századokban a következő események (időszakok) jelentettek forradalmi változásokat:

A hadügy forradalmának szakaszai és azok jellemzői

A nyugati katonai szakirodalom hadügyi forradalom kérdéseivel foglalkozó publikációi főleg a 90-es évek derekától hangsúlyozzák a forradalom társadalompolitikai átalakító jelentőségét. Az új technológiai eredmények egyaránt hajtóerők és egyben következmények is abban az átalakulásban, amely döntő hatást gyakorol a hadviselésre, ezen belül a katonai stratégiára, a doktrínára és a haderők struktúrájára.

A nyugati szakirodalom (de az orosz is, amelyre később majd utalok) általában a 90-es évek elejére teszi az új hadügyi forradalom (Revolution in Military Affairs: RMA) kibontakozását. Ez a forradalom összefüggésben van azokkal a hatalmas társadalompolitikai változásokkal, technológiai fejlődésekkel, amelyek bekövetkeztek a világban az elmúlt évek során. A kezdetét általában az Öböl-háborúval kötik össze, a folyamatát illetően azonban ellentmondásos nézetek vannak. Egyesek úgy vélekednek, hogy a hadügyi forradalom még csak a kezdeténél tart, míg mások szerint már a közepe táján tartunk.

Bármely változat esetén is egyértelmű, hogy egy posztnukleáris jellegű, világméretű háború valószínűsége kicsi, megnőtt azonban az olyan konfliktusok lehetősége, amelyek korábban ismeretlenek voltak. Emellett bizonyos regionális hatalmak (pl. India, Pakisztán) most jutottak el a nukleáris korba, mások pedig (Észak-Korea, Izrael) a belépés előtt állnak, ami nem egyszerűsíti, hanem tovább bonyolítja a jövő képét.

Az elemzések szerint a következő évtizedek során szembe kell nézni a konfliktusok változó, előre nehezen kiszámítható jellegével, megjelenési formáival. Ugyanakkor a fegyveres küzdelemben a magas színvonalú technológia új módszerek bevezetését teszi szükségessé.

A hadügyi forradalom lényegében olyan jövőbeli világrend körülményeit feltételezi, amelyben a magasan fejlett nyugati technológia eredményei a meghatározóak, ugyanakkor a lehetséges ellenség soraiban lehetnek kevésbé fejlett államok is, amelyek ellen helyi, regionális konfliktusokban kell küzdeni. A korszerű haderőknek a jövőben mind több esetben nem nagy háborús, hanem békefenntartó, béketeremtő és konszolidációs műveleteket kell a világ különböző térségeiben folytatni. Mindezek nem egyszerű és nem kis feladatok elé állítják a kutatókat, a katonai szakértőket.

Ami pedig a jelenleg folyamatban lévő hadügyi forradalom lehetséges időbeni kiterjedését illeti, a szakirodalom általában a következő évszázad korai, első időszakáig prognosztizálja és ezen belül is tulajdonképpen két, egymástól bizonyos értelemben megkülönböztethető (al)időszakokat feltételez.

Az első időszak - mint már utaltam rá - az Öböl-háborúval kezdődött és a feltételezések szerint kb. a 21. század első évtizedének végéig tart Ezt követően lehet a második időszakról beszélni, noha a kettőt természetesen nem lehet egymástól élesen elválasztani.

Az első időszakra leginkább jellemző az új technikák, doktrínák, új szervezetek és új eljárások széles körű kialakulása és ezek bevezetése a haderőkbe, míg a következő időszak az elsőből leszűrt tapasztalatok széles körű felhasználásával az újabb technikák, doktrínák és eljárások bevezetését jelentheti. Ezzel tulajdonképpen egy körforgás - akció/reakció - indul meg, amely megváltoztathatja a jövő fegyveres konfliktusainak jellegét.

A hadügyi forradalom kialakítja a jövő hadviseléséről és a védelmi politikáról gondolkodás koherens szerkezetét, keretét. A hadügyi forradalom első időszakával kapcsolatban számos, eddig kevésbé ismert, a magyar katonai fogalomtárban nagyrészt újnak tűnő terminológiával kell megismerkedni. Ezek közé tartoznak pl. a rendszerek rendszere, az ismeretek dominanciája, az információs hadviselés, a nagy pontosságú fegyverek és a nagy mélységű csapások mérése, az alacsony megfigyelhetőség, a szinergia és még lehetne sorolni (amint ez a cikk további részéből is ki fog tűnni).

Ebben a szakaszban a szakirodalomban a legnagyobb figyelmet a rendszerek rendszere (system of systems) kérdésére fordítják, amely mint gyűjtőfogalom kiterjed a technológia, a szervezés és a harcászati eljárások területére egyaránt.

Fontos kérdésnek tekintik a nagy pontosságú és széles területre kiterjedő technikai felderítés kérdését (pilóta nélküli repülőgépek és tengeralattjáró járművek, Aegis típusú radarok1, ISTARS repülőgépek2 stb. útján); a globális parancsnoki és vezetési rendszert (C4I); a nagy pontosságú tömeges tűzcsapások mérését (nagy pontosságú irányított rakétákkal nagy mélységben végrehajtott csapások megnövelt hatású fegyverekkel) és mindezek kombinált alkalmazását a siker elérése érdekében.

A hadügyi forradalom első időszakával függ össze a kiterjedt ismeretek dominanciája (extended information dominance) is, mint második jellemző, ami azt a képességet jelenti, hogy a számítástechnika útján mind a saját, mind a szövetséges erőket rövid idő alatt kölcsönösen el lehet látni pontos felderítési adatokkal, amelyeknek a felhasználásával elő lehet segíteni a nagy pontosságú csapások mérését vagy békefenntartói műveletek során nagyobb területek megbízható ellenőrzését.

A hadügyi forradalom első szakaszára jellemző az információs hadviselés (information warfare) vagy a kibernetikai hadviselés fogalmának megjelenése, amely nemcsak a katonai, hanem az élet szinte minden területén egyre növekvő szerephez jut és az előzőktől még döntőbb mértékben a korszerű számítógépes rendszerekre épül. A magasan fejlett software technika alkalmazásával csapások mérhetők az ellenség információs rendszereire annak megszakítása vagy szétverése céljából. A szükséges adatokat többek között a mesterséges felderítő holdak szolgáltatják az integrált számítógépes hálózaton vagy magán az INTERNET-en keresztül. Éppen ezért a rendszerek nem sebezhetetlenek, némely szakértők szerint ez a terület a jövőben “számítógépes gerillák” fő működési térségévé válhat. (Egyébként az információs hadviselés kérdései külön tanulmányok sorozatát igénylik.)

Ezen technológiák kombinációira alapozódik tulajdonképpen a hadügy forradalmának első időszaka. Jól megfigyelhető lesz, hogy a következő évszázad első időszakát forradalmasító, magasan fejlett technológiák alkalmazásával nem elsősorban az emberi élet tömeges megsemmisítését, hanem inkább a megbénítást és a sokkolást kívánják elérni, amely műveletekre a jövőben elsősorban nem háborús körülmények között várhatóan nagyobb szükség lehet. Ez a kérdés egyik sajátossága.

Sajátossága ennek a szakasznak az is, hogy a fentebb felsorolt technológiák döntő mértékben a polgári életben (és nem csak valami szigorúan titkos hadiipari üzemekben) kerülnek (kerültek) kikísérletezésre, bevezetésre és alkalmazásra is, így a hozzájuk férési lehetőségek is nagymértékben megnövekedhetnek (példa erre többek közt az, amikor néhány éve kutató kedvű számítógépes “kalózok” betörtek a Pentagon titkos számítógépes rendszerébe).

Ezek az aggodalmak a kiterjedt ismeretek dominanciáját vagy az információs hadviselés kérdéseit illetően jogosnak tűnnek, mivelhogy mindegyik szoros összefüggésben áll a kiterjedt számítógépes rendszerekkel és így az Internettel is. Egy potenciális ellenséges állam vagy csoport szisztematikus tanulmányozás és elemzés alapján többé vagy kevésbé a saját céljaira is fel tudja használni a már kikísérletezett eredményeket. Így kialakul a korszerű hadviselési eljárások szinte végtelennek tűnő körforgalma, vagyis az akcióra adandó reakció és így tovább, aminek eredményeképpen újabb ideák, technológiák és koncepciók alapján újabb szakasz kezdődik a hadügy forradalmában. Az új szakasz - az előzőkhöz hasonlóan - új doktrínák, harcászati elvek és természetesen technológiák kialakításával is jár.

A hadügyi forradalom következő, második szakaszának jellemzői minden bizonnyal az első szakaszból eredőek, annak folytatását fogják képezni. Miután ezeket a zömmel tudományos-technikai fejlődésen alapuló elemeket részleteikben ma pontosan még nem lehet látni, egyik megközelítési módként abból lehet kiindulni, hogy melyek azok a tényezők, amelyek az előző szakaszból, mint dominánsak, átnyúlnak. Ezek közé lehet sorolni - minden bizonnyal - a nagy pontosságú fegyverek továbbfejlesztett változatait, a magasan fejlett érzékelő (sensors) és híradó, valamint információs rendszereket.

Másik megközelítési mód, hogy ezek hatékonyságának ellentételeként, csökkentésük céljából, milyen tevékenységeket és módszereket lehet elképzelni, különösképpen a nem nagyon fejlett ellenséges országok részéről.

Ezek három csoportba sorolhatók. Ilyenek lehetnek először, hogy a feltételezett ellenség a vezetési és irányítási pontjait mélyen a föld alá rejti, vagy olyan objektumok közelébe telepíti, amelyeket politikai okokból lehetetlen vagy nehéz támadni (iskolák, kórházak és más közintézmények). Emellett kis méretű, szétszórt és mozgékony vezetési pontokat is fognak alkalmazni. Másodszor a meglévő vagy kötelező nemzetközi tiltó egyezmények ellenére számos országban reális veszélyként lehet kezelni a biológiai fegyverek olyan különféle fajtáinak a kifejlesztését (izgatószerek, kábítószerek stb.), amelyeknek lehetnek harci hatékonyságai. Harmadik elem lehet az, hogy egy nem magasan fejlett ellenséges ország is igyekszik bizonyos szintű technológiát kifejleszteni (kevés pénzből, zömmel ipari kémkedés útján megszerzett adatok alapján).

Az ellenség felhasználhat hírszerzés céljából akár egyszerű halászhajókat, polgári repülőgépeket (helikoptereket) is. Sok esetben az ilyen, viszonylag egyszerű eszközök nem feltűnően, de igen hatékonyan működtethetők. Ezeken felül még számos más elemet, tényezőt figyelembe lehetne venni.

A hadügyi forradalomban a továbbiakban fontos alapelvként szerepel a szinergia (synergy), amely tulajdonképpen a kifejtett erő megsokszorozódását jelenti a működő katonai szervezetek képességeinek felnagyítása útján. Ez az alapelv nem más, mint az össz-haderőnemesítés elve, vagyis a különböző haderőnemek (szárazföldi, légi, haditengerészet) által kifejtett közös erőfeszítések összessége egy hadműveletben.

A szinergia elve azt is jelenti, hogy szoros együttműködésre lesz szükség a szövetséges fegyveres erők és a nemzetközi szervezetek között is.

A forradalom a hadügyben jelentős változásokat idéz elő a hadviselésben, a háború dimenzióiban is. Jelentősen kiterjednek a méretek: mélység, szélesség valamint magasság, főként annak eredményeként, hogy megnőtt az új fegyverrendszerek hatótávolsága, pontossága és megsemmisítőképessége. Ezzel egyidejűleg szükségtelenné válnak a csapásokat kihasználó, sikert kimélyítő műveletek.

A jövő konfliktusaira jellemző lesz a folyamatos csapások (órákig, napokig vagy tovább tartó) sorozata az ütközetek, a hadjáratok során. Az amerikai erők háborús tapasztalatai is ezt támasztották alá Granadában, Panamában és az Öböl-háborúban, illetve az 1998. decemberi hadműveletekben a Közel-Keleten és Jugoszláviában is.

A digitális eszközök széles körű elterjedése átalakítja a parancsnoki és a vezetési rendszerek működését harcászati, hadműveleti vagy hadászati szinten egyaránt, nagyrészt feleslegessé téve a hierarchikus rendszert. A digitális display széles körű alkalmazásával, felhasználásával minden szinten egyidejűleg biztosíthatók a szükséges információk (helyzetértékelések, parancsnoki döntések, logisztikai adatok, terep- és környezetértékelések), automatikusan rendelkezésre állnak a szükséges adatok, és olyan szabályzók, mint a sávhatárok, a harcrendek vagy akár a támadási célok felülről történő meghatározása feleslegessé válnak. Ezzel ugyanakkor az alárendelt parancsnokok önállósága és egyben a felelősége is nagymértékben tovább növekszik.

Címszavakban foglaljuk össze hadügy forradalma két szakaszának jellemzőit:

Amerikai, orosz és brit nézetek a hadügy forradalmáról

Az Egyesült Államok 1997. évi katonai stratégiájában is kiemelt jelentőséget tulajdonítanak a hadügy új kérdéseinek. A dokumentum bevezető részében úgy fogalmaznak, hogy a katonai stratégia három döntő követelményre épül, ezek:

Az utóbbi elemmel kapcsolatban hangsúlyozzák, hogy amiként közeledünk a 21. századhoz, egyre több, előre még pontosan nem látható új követelmény merül fel a fegyveres erőkkel szemben. A hadügy forradalma olyan követelményeket állít az Egyesült Államok haderejével szemben, amelyeknek a teljesítése biztosíthatja csak a globális vezető szerep fenntartásához szükséges katonai fölényt. Ez hatalmas méretű, mind a szervezésre, mind a doktrínákra kiterjedő átalakító és modernizációs program megvalósítását igényli.

A még sok bizonytalanságot rejtegető jövőkép felvázolására (a következő 3-5 évre vonatkozólag) 1997-ben megjelentették az USA védelmi miniszterének: Jelentés a védelem négyéves áttekintéséről (Report of the Quadrenical Defense Report) című dokumentumot, a Vezérkari Főnökök Egyesített Bizottsága pedig ezt megelőzően 1996-ban kiadta a Közös előrelátás 2010 (Joint Vision 2010) című stratégiai irányelveket. Lényegében a két dokumentum vázolja fel a közelebbi és távolabbi jövő azon fő feladatait, amelyek a fegyveres erők előtt állnak a hadügyi forradalom kibontakoztatása során. A védelmi miniszter jelentése főleg a kiinduló helyzetre összpontosít, míg a JV 2010 a távolabbi jövőre vonatkozóan szab feladatokat a haderőszervezetek, a technológiák és a doktrínák átalakítása terén.

A JV 2010 négy, egymással szorosan összefüggő, egymásra épülő hadműveleti koncepciót határoz meg az összhaderőnemi jellegű fegyveres erők számára, amelyek átalakítani hívatottak a jelenlegi - manőver, csapásmérés, biztosítás és logisztika - elgondolásokon alapuló elveket. Ezek a következők:

A JV 2010 irányelvek az információs fölényen és széles körű technológiai újításokon nyugszanak. Az információs fölény egyrészt a pontos és a megbízható információs adatok ellenség által meg nem zavarható gyűjtését, elemzését és az érintettekhez történő eljuttatását, felhasználását, másrészt az ellenség ilyen tevékenységének meggátolását jelenti a hadművelet során.

A technológiai újítások, korszerűsítések, a magasan fejlett haditechnikai eszközök lehetővé teszik a döntő célú hadműveletek végrehajtását és az adott térség feletti uralom elérését a lehetséges konfliktusok teljes spektrumában.

Az orosz katonai elemzők, szakírók a hadügyi forradalom kapcsán a jövő konfliktusainak lehetséges jellegével összefüggésben nagyjából három alapvető kérdéscsoportra keresnek megnyugtató és kielégítő választ.

Miért nem tudta a szovjet hadtudomány felismerni azt a tendenciát, amely az anyagi források katasztrofális mértékű katonai felhasználása útján végül is a Szovjetunió széteséséhez és egyidejűleg a hidegháború végéhez is vezetett? Mit kellene tenni annak érdekében, hogy hasonló a jövőben ne fordulhasson elő?

Milyen fegyveres konfliktusok fenyegethetik a jövőben Oroszország nemzeti érdekeit és ezek milyen következményekkel járhatnak a hidegháború utáni időszakban?

Milyen hatással lehet a hadügyi forradalom a katonai doktrínákra és a hadművészetre, hogyan folyásolja be az orosz haderő továbbfejlesztését, szervezését, kiképzését, csoportosítását és felszerelését? Valamint hogy Oroszország - figyelembe véve politikai, gazdasági és szociális átalakulása kérdéseit - milyen válaszokat képes adni a hadügyi forradalom kihívásaira?

Ilyen és ehhez hasonló kérdések egész sorára igyekszik válaszokat találni a megújuló orosz hadtudomány egy olyan időszakban, amelyre a dinamikus változások, a katonai krízisek, a nemzeti instabilitás és a nemzetközi átrendeződés a jellemző.

Számos neves orosz katonai szakírót és kutatót foglalkoztatnak a fenti kérdések. Az egyik legjelentősebb - nyugaton is elismert - hadtudós: Mahmut Ahmetovics Garejev hadseregtábornok, a vezérkari főnök hadtudományi helyettese a nemrégen megalakított Orosz Hadtudományi Akadémia elnöke. Amikor Garejev és iskolája elismerik a hadügyi forradalom ilyen radikális következményeit a jövő fegyveres konfliktusaira, nem vetik el az erővel való fenyegetés bizonyos formáját sem. Analízisüket«MDSU»5«MDNM» a következő mintegy 15 évre terjesztették ki. Hangsúlyozzák, hogy a hagyományos világháború veszélye kevésbé lesz valószínű, helyette az államok lényegében két úton érhetik el stratégiai céljaikat: más államok elleni felforgató műveletekkel, helyi háborúk során fokozatosan végrehajtott korlátozott célok elérésével, amelyek könnyen nagyobb méretű háborúba torkolhatnak.

A fentieknek megfelelően Garejev tábornok a fegyveres erők stratégiai alkalmazásának lényegében két útját látja: részleges alkalmazás helyi háborúkban és az erők teljes méretű alkalmazása nagyméretű háborúkban.

Garejevék “újra” tanulmányozták Liddell Hart azon hadtudományi munkáit a 30-as évekből, amelyeknek a központi témája a közvetett stratégia (indirect strategy), vagyis röviden az, hogy a politika miként szolgálhatja a háború megelőzését és hogyan támogathatja a stratégiai célok elérésének indirekt megközelítését. A katonai szakértők arra a következtetésre jutottak, hogy a fejlett technológia által nyújtott lehetőséget az a fél tudja jobban kihasználni, amelyik időben felismeri az előnyöket, és ki is tudja azokat használni. Az erők ideális alkalmazása az lenne, amikor a kívánt célokat még az ellenségeskedések kitörése előtt el lehetne érni. Nézetük szerint jelen körülmények között a konfliktusok megakadályozásának vagy korlátozásának politikai módszerei közé tartoznak: a gazdasági szankciók, a légi, a szárazföldi vagy a tengeri blokádok, az erővel való tüntetések, a vitában álló felek béketeremtő szétválasztása stb.

A közvetett megközelítés alkalmazásával megelőzhető a nyílt fegyveres konfliktus kialakulása és ebben nagy segítséget tud nyújtani az információs hadviselés célszerű alkalmazása. A jövőben a tűz, a csapásmérés és a manőver jellege változik, mivel a magasan fejlett, nagy pontosságú fegyverek, az elektronikai hadviselés, a csapatok vezetési rendszere lehetővé teszi az ún. tengeri-légi-földi hadműveletek egyidejű, hadszíntér-méretű kiterjesztését. Az ilyen hadműveletek lehetővé tennék az ellenség főerőinek egyidejű megsemmisítését, és így szükségtelenné válna további műveletek végrehajtása.

Állandó, stabil harcérintkezési vonalak nem lesznek, jellemzőek a mélységi műveletek lesznek, amelyekben nagy szerepet játszanak a légimozgékony erők. A csapatok harcrendje, csoportosításai tagoltak, míg a tűzcsapások koncentráltak lesznek.

A helyzet gyors és éles változásai az automatizált vezetési rendszerrel együtt jelentősen megnehezíti és átalakítja a parancsnokok és a törzsek munkáját. Mindez azzal is jár, hogy a kiterjedt központi irányítást össze kell kötni az alárendelt parancsnokoknak nyújtott nagyobb méretű információszolgáltatással, hogy kezdeményezéseiket jobban érvényre tudják juttatni.

Az információs hadviselésnek szintén nagy jelentőséget tulajdonítanak a hadügy reformját tanulmányozó orosz szakértők. Egyik jeles képviselőjük, V. S. Pirumov nyugállományú ellentengernagy, az Orosz Természettudományi Akadémia szekcióvezetője és biztonsági tanács (orosz) tudományos elnöke szerint a felderítés, a parancsnokolás és az irányítás (C2), valamint a rádióelektronikai hadviselés változó szerepéből kifejlődött egy új fogalom, az elektronikai tűz fogalma. Ezzel a hagyományos tűzerő dominanciáját az éter dominanciája váltotta fel, amint azt a Perzsa-öbölben végrehajtott hadműveletek tanulságai is mutatták.

Pirumov hangsúlyozza: az éter hullámainak uralma lehetővé teszi a támadónak, hogy szétzilálja a szemben álló fél erőit, beleértve a légvédelmét és így szabad út nyílik a légi uralomra és a mélységben végrehajtott csapásokra. A hadügy forradalma a rádióelektronikai hadviselést információs hadviseléssé változtatta, ami a fegyveres küzdelem egyik kategóriája lett.

Ennek az iskolának más tagjai szerint az információs hadviselést a lélektani hadviseléssel kell összekötni, amely alapvetően a szemben álló állam lakossága és gazdasága ellen irányul. Szélesebb értelemben az információs hadviselés egy “hidegháborús” változat, olyan, amely béke idején két állam között rendszabályok alkalmazásából áll, és elsősorban nem a haderők, hanem a polgári lakosság, valamint a közvélemény befolyásolását célozza. Szűkebb értelemben az információs háborút a hadügy reformjának egyik központi témájaként fogják fel, ami a haditevékenységek új változatát képezi. Sikeres alkalmazásával fölényt lehet kiharcolni az ellenség fölött a hatékonyság és készenlét terén, mivel az alkalmazó az időben meghozandó döntésekhez megfelelő információkkal rendelkezik. Vélekedésük szerint az információs hadviselés a hadügy forradalmának új szüleménye, kiemelt fontossága miatt egyben az orosz állam biztonságpolitikájának kiemelt összetevője is.

A fenti tömör összefoglalásból is kitűnik, hogy a jelenlegi orosz nézetek sok vonatkozásban közel állnak a nyugati - zömmel amerikai - felfogáshoz a hadügyi forradalom megítélését illetően.

A hadügy forradalmával kapcsolatos amerikai nézetekkel szemben a brit és más nyugat-európai szakértők némileg eltérő értékeléseket vallanak. Ezeket a nézeteket lényegében két csoportra lehet osztani.

Az első csoportot azok, a némileg szkeptikus nézetek képezik, amelyek szerint nem szabad túlzott várakozással az elé nézni, hogy az új technológia alapvetően képes lenne megváltoztatni a háború jellegét. Azzal érvelnek, hogy az európai hadikultúra kevésbé technológiai fókuszú, következésképpen kevesebb súlyt helyeznek a technológia fontosságára, anélkül persze, hogy elvetnék.

A másik nézet szerint - ami lényegében az elsőből fakad - van egy reális növekvő aggodalom, mely szerint ha Nagy-Britanniának a NATO keretein belül kell működnie, de nem képes minden vonatkozásban az USA-hoz hasonlóan igen korszerű saját technológiát is felsorakoztatni, erőforrásai korlátozottsága miatt elveszítheti a kompatibilitását az Egyesült Államokkal szemben. Ez akkor is reális veszélyt jelenthet, amikor sok más nyugat-európai USA-szövetségeshez viszonyítva Nagy-Britannia katonai potenciálja még mindig magasabb teljesítmények nyújtására képes.

A fenti és egyéb meggondolások miatt a védelmi együttműködés terén Nagy-Britannia viszonylag visszafogott szerepet vállal az olyan transzatlanti tervezésben, mint pl. közös csapásmérő vadászrepülőgép létrehozása. Nagyobb mértékben - de még itt is szerényen - vesz részt az olyan nyugat-európai közös katonai fejlesztésekben, mint pl. a brit-francia-olasz Projekt Horizon elnevezésű, légvédelmi hadviselést szolgáló hadihajó kialakításában.

A hadiipari körök fokozódó nyomásával szemben a politikai vezetés a “nadrágszíjmeghúzás” politikáját gyakorolja. A jelenlegi munkáspárti kormányzat - miközben kritikával illeti elődjét a haderő túlzott fejlesztése miatt - más utat jár. Nem kíván több pénzt szánni a védelemre, sőt a “futó” katonai költségvetés estleges megnyirbálását is kilátásba helyezték. Mindezek mellett nem mondanak le az olyan alapvető követelmények teljesítéséről, mint a brit nukleáris elrettentőerő bizonyos szintű fenntartása, az ENSZ keretében vagy más kötelezettség alapján felmerülő békefenntartó műveletekben való részvétel, illetve a NATO-tagságból eredő feladatok maradéktalan végrehajtása.

1. The Second Revolution; J. Stavridis, Joint Force Qvarterly (JFQ), 1997. spring 8-13. o.

2. Dynamic Inter-Dimensionality; A Revolution in Military Theory, A. J. Echevarria, JFQ, 1997. spring 29-36. o.

3. Thinking about Revolutions in Military Affairs; W. Morray, JFQ, 1997. Sommer, 69-76. o.