HADTUDOMÁNY-HADÜGY

Krajnc Zoltán-Tatorján István

A légierő doktrínájának néhány kérdéséről

A fejlett nyugati demokráciákban, a haderő - benne a légierő - struktúráját, felkészítését és alkalmazását hierarchikus, háromszintű koncepció szabályozza: a nemzeti biztonsági stratégia (vagy az ún. “nagy” stratégia), a nemzeti katonai stratégia és a haderőnem katonai (vagy alkalmazási) doktrínák. Euroatlanti integrációs törekvéseink számunkra is szükségessé teszik a nemzeti biztonsági stratégia, a nemzeti katonai stratégia és az ezekhez kapcsolódó haderőnemi katonai doktrínák kidolgozását. Az integráció sikere érdekében ugyanis - eleget téve az interoperabilitás és kompatibilitás komplex kívánalmainak - indokolt, hogy a NATO-tagállamoknál már meglévő haderőstruktúrát, tervezést, felkészítést és alkalmazási elveket mielőbb alkalmazzuk.

Századunk háborúinak, konfliktusainak elemzései bizonyítják, hogy a levegőben folyó fegyveres küzdelem eredménye döntő hatással volt a háború, a konfliktus kimenetelére, a győzelem végső megszerzésére. A jelen tanulmány célja a légierő doktrínája új strukturális és fogalmi kérdéseinek felvázolása. Tekintettel azonban arra, hogy a katonai doktrínák helye, szerepe a korábbi nézetekhez képest lényegesen megváltozott, szükséges, hogy mielőtt a légierő doktrínájával foglakoznánk áttekintsük azt a rendszert, amelybe a doktrína beilleszkedik.

Nemzeti stratégiák, katonai doktrínák

A nemzeti biztonsági stratégia általános célokat fogalmaz meg, a nemzeti katonai stratégia erre szervesen épülve a fegyveres erők feladatait határozza meg, míg a katonai doktrína az előzőek szellemében a fegyveres erők - ezen belül a haderőnemek - alkalmazásának elveit, szabályait rögzíti.

Hazánk nemzeti biztonsági stratégiája a biztonsági értékek, érdekek legfontosabb tételeit, az ezekkel kapcsolatos politikai, gazdasági és katonai célokat, ezen célok elérésének lehetőségeit, módjait foglalja magában. Mindez elérhető önállóan vagy szövetségen belül.

A nemzeti biztonsági stratégia a legfelső szintű biztonságpolitikai alapokmány, amely általában tartalmazza:

• a legfőbb nemzeti értékeket, melyeket a társadalom - akár a katonai erő alkalmazásával is - meg kíván védeni;

• a hosszú távú, perspektivikus célokat;

• a nemzeti értékekből fakadó nemzeti érdekeket, melyek közvetlenül meghatározzák a rövid és a középtávú célokat;

• az ország biztonságát fenyegető katonai és nem katonai jellegű kockázatokat és veszélyeket;

• az állam eszközeit, melyeket a biztonságpolitika alkalmazhat a veszélyek elhárítására, a fenyegetések csökkentésére;

• a biztonságpolitikát megvalósító eszközök forrásait.

A nemzeti katonai stratégia a nemzeti biztonsági stratégiára épül, meg kell jelenítenie az ország bel- és külpolitikai céljainak megfelelő biztonságpolitikai és katonai törekvéseket.

Ezek alapján a magyar nemzeti katonai stratégia: a Magyar Köztársaság államának katonai biztonsági koncepciója, az alkotmány és a törvények által meghatározott, a nemzeti biztonsági stratégiára épülő, az ország katonai védelmére és a Magyar Honvédségre vonatkozó célok, irányelvek és követelmények összessége.*

A nemzeti katonai stratégia rendszerint tartalmazza:

• a főbb nemzetközi katonapolitikai trendeket;

• a katonai erő alkalmazásának esélyeit (a katonai veszélyeztetettség forrásait);

• a fegyveres erők lehetséges feladatait;

• a nemzetközi feladatok végrehajtásához szükséges képességeket;

• a hadiipar helyzetét, a fegyverrendszerek beszerzésének piacait;

• a fegyveres erők nemzetközi kapcsolatainak feladatait.

A katonai doktrína a hierarchikus felépítés harmadik eleme a fegyveres erők alkalmazásának alapelveit foglalja rendszerbe - leegyszerűsítve: egyfajta alkalmazási szabálykönyv. Magában foglalja: a fegyveres erők, a haderőnemek tevékenységének végrehajtási módjait, szabályait béke-, válságkezelés és háború időszakában összehangolva a szövetség stratégiai koncepciójával. Megfogalmazza a szervezeti, felkészítési, felkészülési, technikai, mozgósítási és anyagi követelményeket a fegyveres erőkkel szemben.

A katonai doktrína tartalma:

• általános bevezető (célja, rendeltetése stb.);

• a háborúról, a fegyveres küzdelem szintjeiről alkotott nézetek és a gyakorlat;

• a szövetségi és a nemzeti elvek, nézetek és a gyakorlat összevetése;

• a honvédelem, a hadászat, a hadművelet, a harcászat általános elmélete;

• a hadműveletek, a harcok fajtái, esetei, körülményeik;

• a fegyveres erők feladatai (békében, konfliktusok megelőzése során, válságkezeléskor);

• csapatmozgások, szállítások;

• a fegyveres erők feladatai és tevékenységük a szövetségi rendszeren belül;

• a vezetés, az együttműködés és az igazgatás elvei, feladatai.

A doktrínát korában - a VSZ idejében - a szovjet hadtudomány tézisei alapján értelmeztük, mely szerint a katonai doktrína “Áa lehetséges háború jellegéről és céljairól, az ország és a fegyveres erők háborúra való felkészítéséről, valamint a fegyveres küzdelem módjairól egy államban vagy szövetségben (adott időben) elfogadott nézetek rendszere.”

A doktrína - nyugati értelmezés szerint - felfogható szűkebb és tágabb értelemben is. Szűkebben a “katonai erőket, a célkitűzéseik támogatására végrehajtott tevékenységeikben irányító alapelvek. Felhatalmazó jellegű, de az alkalmazása döntést igényel.” ... Más megközelítésekben: “Áa katonai doktrína annak a katonai tudásnak és gondolkodásmódnak a hivatalos kifejezése, melyet a hadsereg relevánsnak fogad el egy adott időben, s amely vonatkozik a létező és jövőbeli konfliktusokra, a hadsereg konfliktusokra való felkészítésére, és a siker elérése érdekében való alkalmazási módjaira.” (Pekó József: A magyar nemzeti katonai stratégia alapkérdései. hadtudomány 1997/2. 54. old.)

Fontos eleme e definícióknak, hogy - ellentétben a Varsói Szerződés “megfoghatatlan” doktrínájával - a doktrínának hivatalosnak, leírtnak, lehetőleg nyíltnak és elfogadottnak kell lennie.

A katonai doktrína szerkezetileg több részre osztható, az első rész az ún. környezeti doktrína, melyet a fegyveres küzdelem három közege szerint - levegő, szárazföld, tenger -, gyakorlatilag tehát a haderőnemekre (légierő, szárazföldi csapatok, haditengerészet) dolgoznak ki.

A stratégiai doktrína a legalapvetőbb és legtartósabb elveket rögzíti, melyek útmutatást adnak a haderő alkalmazásához, meghatározza a felhasználás kereteit és alapját. Kiindulópontot jelent az alacsonyabb szintű doktrínák számára.

Szemléltetve az eddigieket pl. az FM 100-5 az Egyesült Államok szárazföldi haderejének doktrínája egy nemzeti, környezeti doktrína, az AP-3000 az Egyesült Királyság Légierejének - szintén nemzeti és környezeti - doktrínája, míg az ATP-33(B) a NATO harcászati repülő-doktrínája - szövetséges doktrína - elősegíti a NATO repülő-erőforrások hatékony alkalmazását a harcászati légi hadműveletekben és integrálja a nemzeti doktrínákban leírtakat.

A Királyi Légierő stratégiai és hadműveleti doktrínája egy okmányban, az AP-3000-ben rögzített, míg a különböző szerepköröket tárgyaló harcászati doktrína az ún. harcászati kézikönyvekben található meg.

A különböző légierők doktrínastruktúráját vizsgálva kimunkálható, hogy melyek azok a kérdések, amelyekre a doktrínáknak válaszolniuk kell és melyek azok a főbb tartalmi elemek, amelyeket - a nyugati haderők elveinek megfelelően szervezett légierő alkalmazásához - a doktrínáknak tartalmazniuk kell.

Az első ilyen súlyponti problémakör nemzeti doktrína esetén az adott nemzet (állam) és a háború viszonya, vagy egy szövetségi doktrínában a koalíciónak a háborúról vallott filozófiája. A doktrína leírja az állam (szövetség) nézeteit a lehetséges háborúk jellegéről, formáiról (a konfliktus spektruma), és tisztázza a háború szintjeit és elveit, valamint elhelyezi a fegyveres erőket - benne a légierőt - a nemzetbiztonság garanciarendszerében.

A harmadik - jól körülírható - területe a doktrínának a légierőnek, mint a fegyveres erők egyik haderőnemének jellemzése. Tisztázza a légierő fogalmát, megadja jellemző tulajdonságait, erős és gyenge oldalait, valamint alkalmazásának főbb törvényszerűségeit béke (megőrzés, fenntartás, -teremtés), válságkezelés és háború időszakára. A dokumentum tartalmazza a légtér katonai felhasználásának, ellenőrzésének rendjét és a légtérben folyó fegyveres küzdelemről vallott nézetek szintézisét.

A negyedik eleme a doktrínának a légierő parancsnoklásának és vezetésének kérdéseivel foglalkozik. Meghatározza a parancsnoklás-vezetés fogalmát, típusait és szintjeit. Megadja és magyarázza a parancsnoklás és vezetés alapelveit, leírja a vezetési folyamatot, a parancsnoklási és vezetési szervezetet, a különböző szintű parancsnokok jogosultságait és kötelességeit. Bemutatja az erők kijelölésének, az erőkifejtés elosztásának, az átalárendelésnek és a támogatásnak a főbb folyamatait.

A légierő doktrína ötödik - egyben legterjedelmesebb - része az alkalmazás formáinak, a légi stratégiának - mint a légierő általános alkalmazási tervének - részletes leírásával foglalkozik. Kifejtésre kerülnek ebben a részben a légi stratégiát alkotó hadműveletek, hadi- (harc-) és harccal kapcsolatos tevékenységek.

Az ATP-33 (B) NATO Harcászati repülő doktrínát és az AP-3000 a Királyi Légierő doktrínáját elemezve megállapítható, hogy a vizsgált két okmány hadműveletei formailag és tartalmilag alapvetően megegyeznek.

Ha jobban belegondolunk, ez természetes, hiszen az AP-300 - mint a légierőre vonatkozó nemzeti, környezeti alapokmány - a nemzeti érdekek érvényesítésének katonai - a légierő alkalmazását leíró forgatókönyvét adja meg, míg az ATP-33 (B) szövetségi, környezeti doktrína a NATO harcászati repülő-erőforrások alkalmazását szabályozza és így a nemzeti erőfeszítéseket integrálja, ezért a hadműveletekben jelentős eltérés nem is lehet.

Környezeti doktrína ATP-33 (B)

A Királyi Légierő doktrínájának struktúrája

A doktrínák a nemzeti biztonsági és a nemzeti katonai stratégiából fakadnad. A biztonsági stratégiai tervezést is célszerű érinteni a katonai doktrínák kidolgozási folyamatának vizsgálatánál.

A biztonsági stratégia kidolgozása és “karbantartása” a mindenkori kormányzat kompetenciája és felelőssége, de fontos követelmény, hogy társadalmilag elfogadott, támogatott legyen és többpárti konszenzuson alapuljon, így biztosítható a kormányváltások idejére is a stabilitás és kiszámíthatóság.

A biztonság, a biztonságpolitika komplex jellege miatt a stratégiai tervező munkában - a biztonsági stratégia kidolgozásában - fontos kormányzati szerepet játszanak a kül- és a belügy-, a védelmi, a pénzügy- és a gazdasági minisztériumok, valamint a titkosszolgálatok. Célszerű, ha a kidolgozás folyamatát egy koordináló szervezet egyezteti, amely a résztvevő kormányszervek munkáját összehangolja.

A nemzeti katonai stratégiát - a honvédelmi miniszter politikai felelőssége mellett - a vezérkarnak célszerű elkészíteni. A stratégiai tervezés következő fázisában a katonai programok, a biztonsági és katonai stratégiák alapján elkészülhet - a védelmi minisztérium koordinálásával - a költségvetés.

A magyar katonai doktrína szerkezetileg valószínűleg hasonló - több okmányból álló - lesz az Egyesült Királyság katonai doktrínájához, s az egyes komponensekben leírtak együttese adja majd az alkalmazási szabályok összességét.

A légierő doktrína nemzeti, környezeti doktrína. Struktúráját tekintve több olyan kérdés van, amire - hasonlóan a NATO-tagállamok légierő doktrínáihoz - választ kell adnia.

Ezeket a válaszokat megadva tulajdonképpen megkapjuk a leendő magyar légierő doktrínájának főbb tartalmi elemeit, struktúráját.

Az első részben a nemzeti biztonsági, a nemzeti katonai stratégia rövid összefoglalóját, összegzett lényegét javasoljuk megadni. Azért tartjuk fontosnak ezt, mert a doktrínának - mint a haderőnem önálló, legmagasabb szintű szabályzó okmányának - tartalmaznia kell minden olyan lényeges információt, ami a haderőnem katonáit eligazítja az alkalmazás bármely körülményei között.

Fontosnak tartjuk, hogy a doktrína - a lehetőség szerint magyar - hadtörténelmi példákkal igazolja a felhasználóknak a légierő alkalmazási elveit, szabályait és törvényszerűségeit.

A második részben célszerű lenne elhelyezni a doktrínát a hierarchikus szabályzó okmányrendszerben, tisztázni a funkcióját, fogalmát, szintjeit.

A vezetés - a nyugati elvek szerint a vezetés-parancsnoklás kérdésköre - döntően befolyásolja a fegyveres küzdelem kimenetelét, ezért a parancsnoklás-vezetés főbb kérdéseit kiemelten kezelve a negyedik rész tartalmazhatja.

Az ötödik rész - a legnagyobb terjedelemben - tartalmazza a hadműveleti alkalmazás formáinak konkrét leírását, ezek a formák gyakorlatilag megadják a fogalmaink szerinti haditevékenységi és harctevékenységi formákat.

A doktrína meghatározza a kiképzés és a felkészítés rendjét, fő vonalait, ezért a doktrína a hatodik részben vagy önálló mellékletben megadja a kiképzés-felkészítés általánosan megfogalmazott, hosszú távú követelményeit, mert csak így alakulhatnak ki a doktrína mentén a reális katonai - a légteret felhasználó - képességek. A doktrína elvei, szabályai folyamatos felülvizsgálatot igényelnek, ennek a folyamatnak tudatosan kell lezajlania, ezért a dokumentumnak a permanens doktrínakutatás céljait, főbb területeit, a kutatási eredmények “beépítésének” mechanizmusát is tartalmaznia szükséges.

A hetedik rész tisztázza a légierő és a szárazföldi haderőnem együttes, az összhaderőnemi alkalmazás főbb elveit, valamint - szövetségi viszonyok között - a nemzeti és a szövetségi erőfeszítések integrálásának szabályait. Természetesen az összhaderőnemi - és szövetséges - alkalmazást a teljes részletességgel az együttes és szövetséges doktrínák tartalmazzák.

A magyar légierő doktrínájának lehetséges struktúrája

A NATO-ba való integrálódás megköveteli az ott használatos fogalmak, eljárások átvételét, adaptálását a magyar viszonyokra. Ez az átvételi folyamat már megkezdődött, műhelymunkában már készül a nemzeti biztonsági és a nemzeti katonai stratégia, valamint folyik a haderőnemi doktrínák kidolgozása is. A magyar légierő doktrínájának olyan környezeti doktrínának kell lennie, ami lehetővé teszi az önálló alkalmazást és biztosítja az erőfeszítések összpontosítását a honvédség másik haderőnemével és más nemzet erőivel.

Tartalmi és formai átjárhatóság szükséges a nemzeti és a szövetséges szabályzó dokumentum között, mert az együttműködésnek, az interoperabilitásnak és a védelmi tervezésnek - a légierő szempontjából - ez lesz az alapja.

Az angolszász példák bizonyítják, hogy a doktrína nem lesz és nem is lehet kőbe vésett okmány, azt folyamatosan karban kell tartani és ha az élet úgy kívánja, akkor módosítani kell, vagy újat szükséges kiadni. Ennek a folyamatos munkának a fundamentuma a szakadatlanul folyó doktrínakutatás.

A további kutatómunka irányát képezheti a haderőnem fegyvernemi csapatai békeműveletekben való alkalmazási rendjének “bedolgozása” a légierő doktrínába; a haditevékenységi, harctevékenységi formák kidolgozása a nemzeti sajátosságoknak megfelelően és végül, az “alacsonyabb szintű” (harcászati) tevékenységeket szabályozó dokumentumok, szabályzatok felülvizsgálata és “adaptálása”, vagy szükség esetén újradolgozása a doktrínának megfelelően.

FELHASZNÁLT IRODALOM

1. Kormos László: Doktrinális kérdések - légierő és légvédelem; In.: Hadtudományi tájékoztató. 1997/4. pp. 31-56.

2. Szternák György: A nemzeti biztonsági stratégia, a katonai stratégia és a katonai doktrína (egyetemi jegyzet-tervezet); ZMNE Hadtudományi Kar Hadászati Tanszék, 1997.

3. Pekó József: A magyar nemzeti katonai stratégia alapkérdései; In.: Hadtudomány, 1997. június, VII. évf. 2. szám, pp. 54-62.

5. Matus János: Biztonsági koncepciók és NATO-kompatibilitás; In.: Hadtudományi Tájékoztató 1997/3. pp. 21-35.

6. AAP 6 (U) NATO-szakkifejezések és meghatározások szógyűjteménye; HVK EUROATLANTI IMCS kiadványa, 1997. 21/15. nyt. sz.

7. M. A. Willcoks vezérőrnagy: A jövő konfliktusa és a katonai doktrína; Rusi Journal 1994/3., pp. 6-10.

8. Hadtudományi Lexikon; Magyar Hadtudományi Társaság, Akadémiai Kiadó, Bp., 1995. főszerk.: Dr. Szabó József, ISBN 963 045 226 X, 8

9. AP-3000. A Királyi Légierő doktrínája; 1993. HVK EUROATLANTI IMCS kiadványa, 1997. 21/86 nytsz.

Vissza a cikk elejére